Közösség és társak

Szociális előhuzalozottsággal rendelkezünk. Az a mély motiváció vezérel bennünket, hogy kapcsolatban maradjunk a barátainkkal és családunkkal.
Matthew Lieberman (2013. IX.)

Az elektronikus információs hálózatok felhasználása a közösségi életben nem csak azért tekinthető természetesnek, mert izomorfiájuk révén illeszkednek az emberi társas hálózatokra; már maga a jelenség is természetes, hogy az ember a technológiai változás elemeit életének azon területein alkalmazza, amelyek számára kiemelkedően jelentősek. A társas élet éppen ilyen. Szociális lényként az ember mások társaságát keresi, közvetve vagy közvetlenül, kommunikációs célra vagy a kapcsolatok fenntartásának elősegítésére használva a technológia által biztosított eszközöket.

Nem öncélú hajlamról van szó. A biológiai evolúció során a közösség biztosította az ember dominanciáját, az egyén túlélési sikere a közösség túlélési sikeréhez kötődött. Maga a kommunikáció inkább csak eszköz ebben, amely lehetővé teszi a közösség összetartását, a kapcsolatok folyamatos megerősítését. A közösség a Donald (2001) által leírt különböző kultúrák előfeltételeiként is felfoghatók. A társakkal együtt a nehezebb akadályok leküzdése is sikerül, az együttműködés, a közös gondolkodás megkönnyíti a problémamegoldást. Lieberman (2013) két lehetséges gondolkodási stratégiáról ír: az absztrakt problémamegoldó gondolkodás individuális tevékenységforma, amely inkább elidegenít a társaktól – vele szemben a társas gondolkodás képes kiaknázni a másoktól várható segítséget, és a közös problémamegoldás nem pusztán egyszerűbb, hanem megerősítve a kapcsolatokat előkészíti a további problémák megoldását is.

Az aktív problémamegoldó stratégiák mellett Lieberman idéz egy olyan kutatást, amely az akaratlagos gondolkodás, a célzott problémamegoldás funkcionálisan elkülönülő területei helyett inkább a normál nyugalmi aktivitást vizsgálta. Shulman és munkatársai két kísérletükben (Shulman et al. 1997a; 1997b) az agy alapállapoti aktivitását azokon a területeken mutatta ki, amelyek a társas kogníció feladataiban érintettek. A default network, az agy alapállapoti hálózata a társas kapcsolatokhoz köthető kognitív feladatokat végzi el, mikor is az egyén önmagára, társaira, a kapcsolataira vonatkozó kognitív folyamatokat, valamint a társas eseményeit dolgozza fel.

Nem zárható ki, hogy a közösségi oldalak sikere – legalább részben – ennek a jelenségnek is köszönhető, hiszen a felhasználók előszeretettel foglalkoznak szabadidejükben olyan dolgokkal, amelyek során pihennek, így feladatok végrehajtása helyett idegrendszerük alapállapotba kerül. A közösségi oldalak éppen azt kínálják, amelyre a felhasználók többsége vágyik: foglalkozhatnak társas viszonyaikkal, ápolhatnak egyéni és csoportos kapcsolatokat, alakíthatják identitásukat egyéni és csoportos szinten, de közben részt is vehetnek közösségi tevékenységekben.

Hálózat és közösségi háló

A társas szférában az elektronikus információs hálózatok az információ áramlásának több irányát is lehetővé tették. Újdonságként általában azt szokták kiemelni, hogy a tömegkommunikáció klasszikus egyirányúsága (mint például a rádió vagy a televízió) mellé létrehozta a visszacsatolás lehetőségét, kétirányúvá téve az információáramlást egy szekvenciális folyamatban. A hálózatokon azonban az egyidejű és több irányú forgalom is lehetséges. A felhasználók eljutnak a nagyobb hírportálokra, de az ott talált információt személyes csatornáikon is továbbítják, miközben email vagy chat üzeneteket váltanak, megosztják az idővonalukon vagy egy csoport oldalán, megjegyzéseket, reflexiókat fűzve az eredeti anyaghoz. A közösségi oldalak tehát nem pusztán újabb médiumok, amelyek a régiek mellett új lehetőségeket biztosítanak a kommunikációban, hanem újrastrukturálják azt, és lényegi pontokon változtatnak a kommunikáció funkcionális jellemzőin azáltal, hogy összekötik – vagy még inkább: összekeverik – a tömegkommunikáció és a személyközi kommunikáció formáit. Ennek következtében a digitális környezetben a társas tevékenységek új formái is megjelenhetnek.

A hálózatok révén a különböző forrásokból származó információ szimultán módon jut el a felhasználóhoz, így azok új formában vehetnek részt a társas folyamatokban. A felhasználó majdhogynem önállóan dönthet abban (nyilván nem feltétlenül tudatos döntésről van szó), milyen módon használja fel az információt: egyszerűen a kapcsolatai fenntartása vagy megerősítése érdekében, esetleg új kapcsolat kezdeményezésében, saját társadalmi státuszának megerősítése vagy emelése, a mások általi elfogadottság növelése érdekében, vagy esetleg a csoportkohézió elősegítése miatt. Érdemes felfigyelni arra, hogy a közösségi oldalakon, a digitális környezetben zajló társas folyamatok analóg módon működhetnek a természetes környezetben végbemenő folyamatokkal, és az egyéni motivációk is egybeesnek.

Sem az információáramlás módját, sem a megosztás motivációit nem lehet egyszerűen elkülöníteni. Az üzenőfalon vagy az idővonalon közzé tett információ vajon személyes üzeneteknek, vagy a tömegkommunikáció üzeneteinek számítanak? A felhasználók időnként maguk is összekeverik az információ áramlásának módját: így kerülhetnek fel az idővonal félig-személyes felületére személyes üzenetek, amelyek egyetlen társnak szólnak, de a közösség többi tagjai, a szélesebb nyilvánosság is láthatja. Voltaképp maga a nyilvánosság is megfoghatatlan ebben az esetben, mivel a bejegyzés megosztásakor a felhasználó nem rendelkezik pontos elképzeléssel közönségéről; de a helyzet mégis más, mint a tömegkommunikációban, ahol a médiumok széles társadalmi rétegekhez szólnak, mivel ebben az esetben a befogadó személye lényegtelen a készítők számára, míg a közösségi oldalakon valós társas kapcsolatok állnak fenn a bejegyzést megosztó és a befogadók között.

Az elektronikus információs hálózatokon a környezet nyújtotta lehetőségek befolyásolják a társas viselkedést. A fiatalok jól alkalmazkodnak az újabb környezeti feltételekhez, az idősebb korosztályok számára azonban nehezebben kezelhetők azok a problémák, amelyek a megszokott társas csatornák keveredéséből adódnak – ezért okozhat gondot például a nyilvánosság átalakulása is. A nyilvánosság felhasználókból áll, akik maguk is megoszthatják és újraformálhatják a közzé tett információt, a társas érintkezés ezen formáiban pedig alapvetően változik meg a közlés és befogadás megszokott viszonya. Mizuko Ito (2008) a nyilvánosság változásának megragadására a hálózatos nyilvánosság fogalmát használja, utalva arra, hogy az egymással szoros kapcsolatban álló társas, kulturális és technológiai változások egy új nyilvánosságot eredményeznek azáltal, hogy a társas cselekvés jelentős része a digitális hálózatok környezetébe kerül.

A nyilvánosság új formáját danah boyd (2008, 2011) annak négy tulajdonságával ragadja meg: tartósság, másolhatóság, skálázhatóság és kereshetőség.

• Tartósság: a hálózatokra egyszer feltöltött információ tartósan ott marad, a hálózat automatikusan elmenti és archiválja.
• Másolhatóság: a bitekben tárolt tartalom egyszerűen replikálható.
• Skálázhatóság: a tartalom potenciális láthatósága a hálózatokon igen nagy.
• Kereshetőség: hálózatos nyilvánosság esetén a tartalomhoz kereséssel lehet hozzáférni (boyd 2011, 46.)

Tartóssága miatt a tartalmak folyamatosan részt tudnak venni a társas életben, teljes eltüntetése szinte lehetetlen, mivel a hálózat logikája alapján nem egyetlen helyen található, hanem szétterjedve a hálózat egyes részein. Mayer-Schönberger (2009) felhívja a figyelmet arra, hogy e vonása miatt az elektronikus információs hálózatok negatívan is befolyásolhatják a társas kapcsolatokat. A személyek közötti kötődést nem csupán a folyamatos megerősítés, hanem a felejtés is szolgálja azzal, hogy a negatív társas tapasztalatokon az egyének idővel képesek túllépni. A tartósság révén azonban folyamatosan szembesülhetnek a másik félhez kapcsolható rossz élményekkel, ezért nehezebben is fognak túllépni, megbocsátani. Hasonlóképpen maradnak meg tartósan a hálózaton azok az információk is, amelyeket a felhasználó önmagára nézve tart kellemetlennek és próbálna meg idővel eltüntetni, mint például egy új állásra való jelentkezés esetén a fiatalabb korban elkövetett hibák nyomai. Ezek a jelenségek csak akkor kerülhetőek el, ha a közösségi oldalakon végzett tevékenységek mindig figyelembe veszik azok következményeit is a társas kapcsolatokra.

A másolhatóság következtében a hálózaton megosztott tartalmak egyszerűen módosíthatóak, minden felhasználó létrehozhatja saját példányát, amely nem feltétlenül különbözik ugyan az eredetileg feltöltött anyagtól, de ha igen, a különbség nehezen vehető észre vagy követhető vissza. Tulajdonképpen értelmetlenné is válik eredeti és másolat megkülönböztetése, mert a hálózat tagjai számára ez lényegtelen.

A skálázhatóság a nyilvánosság az információ közönsége megfoghatatlanságának jelenségére utal. A tömegtájékoztatás a széles, arctalan társadalmi rétegek számára szabványosított tartalmakat közvetít, a hálózatos kommunikáció azonban szűkíthet ezen. Találóan ragadja meg a különbséget a broadcasting és a narrowcasting distinkciója: a hálózatokon kisebb közösségek szűkebb, de az alkotó számára mégis megfoghatatlan nyilvánosság számára lesznek hozzáférhetővé a tartalmak. A közösségek felépülhetnek olyan felhasználókból, akik személyesen sosem kerülnek összeköttetésbe, térben egymástól távol helyezkednek el, de érdeklődésük azonos. A társas viselkedés ezekben a közösségekben különbözhet a természetes közösségekétől.

Mivel az információ a hálózatokon megosztott és nem rendszerezett módon jelenik meg, ezért a kereshetőség teszi lehetővé a tartalmakhoz való hozzáférést. A keresés a társas élet egyik lényeges stratégiájává vált. Ennek érdekében a tényleges tartalomra metaadatok rakódnak, kulcsszavak, tag-ek vagy GPS-adatok, amelyek a felhasználó intenciói szerint rendszerezik az információt.

A jelzett négy tulajdonság boyd szerint destabilizálja a fiatalok társas viszonyait, akik így nehezebben képesek irányítani társaikhoz és a felnőttekhez kötődő kapcsolataikat. A közösségi oldalakon folytatott társas interakció egy másik lényeges sajátossággal is rendelkezik: a kontextusok összeomlásával (boyd 2008). A szociális érintkezés korábban mindig valamilyen kontextushoz kapcsolódott, amely keretbe foglalta, meghatározta normáit, a lehetséges cselekvések körét és a résztvevők szerepét. A kontextusnak megfelelően a személyek különböző helyzetekben különböző interakciókban vesznek részt. A digitális környezetben a térbeli, időbeli és társas kontextusok összeomlanak, ezért az interakciók maguk is képlékennyé válnak.

A kommunikációs csatornák esetében hasonló jelenség tapasztalható. Mindegyik határozott normák mentén, az adott médium struktúrájának megfelelő formákban megy végbe, ám a digitális környezet a különböző csatornák integrálásával összekeveri mindezt. A kommunikáció folyamatos lehetősége a mobil eszközök segítéségével a külső támpontokat is megszünteti, az interakció lényegében bárhol, bármikor létrejöhet.

Ezek a jelenségek részben nem csupán a személyek közti interakciók leírására alkalmazhatóak, hanem a csoportok létrejöttére és működésére, az ott folyó interakciókra is. A digitális környezetben kialakuló csoportokat szokás virtuális csoportoknak tekinteni, mivel működésükre gyakran a személyes kontaktus hiánya, a szemtől szemben folytatott kommunikáció teljes kiiktatása és a térbeli kapcsolódási pontok eltűnése jellemző; helyüket átveszi a digitális identitások összekapcsolása, a mediatizált kommunikáció, valamint az elektronikus információs hálózatokon kialakított virtuális hely (például fórum, közösségi oldal). De vajon tényleg virtuálisnak tekinthetők-e ezek a csoportok?

Akár valós, akár virtuális csoportról legyen szó, működéséhez néhány feltétlenek teljesülnie kell. A csoport tagjai legyenek képesek közös tevékenységre, amelyből minden csoporttag kiveszi a részét személyes képességei és érdeklődése alapján (ez utóbbi a csoporton belüli munkamegosztás alapja). A csoport tagjai hozzanak létre egy csoportidentitást, amely egyben meg is különbözteti őket más csoportoktól, a tagok pedig legyenek képesek azonosulni ezzel az identitással (azaz, saját identitásuk részévé tenni azt). Ennek teljesülése esetén fognak a tagok csoportként gondolni közösségükre, és mások felé közösen csoportként megnyilvánulni. Végül a csoportnak ki kell építeni az információmegosztás rituális formáját, amely biztosítja a folyamatos információáramlást a csoport tagjai között. Parks (2011) rámutat, hogy ezek a követelmények egyaránt érvényesek a valós és a virtuális közösségekre, a különbséget inkább csak a megvalósulás módja jelenti. Kétséges tehát, tényleg „virtuális”-e a virtuális közösség. Inkább arról lehet szó, hogy a fizikai közelség hiánya miatt hajlamosak a közösséget látszólagosnak tartani, pedig mint közösség éppannyira valós, mint a társadalmi élet más tereiben létrejövő közösségek.

A hálózat struktúrája a csoporton belül és azok között is átalakíthatja a kapcsolatokat. Barabási (2008) alapján a hálózat leírható csomópontok és összekötők segítségével: a csomópontok köré könnyen épül ki alhálózatként egy csoport, míg az összekötők néhány nagyobb távolságra is kiterjedő kapcsolattal rendelkeznek, összekötve így csoportokat. Másrészt az egyének szociális hálózataiban egyaránt vannak erős és gyenge kapcsolatok: a közeli barátokhoz a gyakori interakció révén erős kapcsolat, a távolabbi ismerősökhöz a ritka interakció miatt gyenge kapcsolat köti a felhasználókat. A hálózatok kutatása arra az eredményre vezetett, hogy a közösségi oldalak segítségével a felhasználók jobban tudják hasznosítani gyenge kapcsolataikat, mert a digitális környezetben könnyebben képesek aktiválni azokat. Mivel sok esetben a társadalmi tőke a gyenge kapcsolatok kihasználásának hatékonyságától függ (Barabási példája az álláskeresés, amikor a számos gyenge kapcsolat nagyobb valószínűséggel hoz eredményt, mint a kevés erős), a közösségi oldalak szerepe lényeges lehet minden olyan társas interakcióban, amikor ezeket a kapcsolatokat kell mozgósítani egy cél érdekében (vö. Ellison et al. 2011). A közösségi oldalak abban is hasznosak, hogy a felhasználók kis erőfeszítéssel folyamatosan életben tartsák gyenge kapcsolataikat, amelyek a rendszeres megerősítés hiányában lassanként eltűnhetnének; de már a gyenge kapcsolatok kiépítésében is szerepet játszhatnak azzal, hogy a rövid közvetlen találkozásokat, a megismerkedést – amely csupán tünékeny kapcsolatot jelentene – stabilizálja azzal, hogy a felek kölcsönösen ismerősnek jelölik meg egymást.

Ez a gesztus arra is alkalmas, hogy lebontsa a kapcsolatfelvétel kezdeti akadályait akár a gyenge, akár a későbbi erős kapcsolatok elején. A bejelölés és visszaigazolás csupán jelzés, nem jelent elköteleződést, és nem vár el a felektől semmilyen további különös tevékenységet. Sokaknak nehéz majdnem idegenekkel, frissen megismert emberekkel szemtől szembeni helyzetekben kommunikálni, számukra a közösségi oldal egyfajta biztonságérzetet nyújthat.

A közösségi oldalakon folytatott tevékenységek vizsgálata azt tükrözi, hogy a fiatalok hasonló okokból lépnek be az oldalakra, mint amiért egymással találkoznak. A fő cél boyd (2008) szerint az, hogy „együtt lógjanak”: pletykálnak, flörtölnek, információt osztanak meg egymással, viccelődnek, szórakoznak, és közben lejátsszák küzdelmeiket a csoporton belüli státuszért, támogatják egymást és kiépítik önmaguk identitását. A közösségi oldalakon keresztül több társukkal képesek tartani a kapcsolatot, miközben személyesen inkább csak a közeli barátaikkal találkoznak. Azok a társas körök, melyekhez tartoznak, a közösségi oldalakon is leképeződnek különböző csoportokként – egészen a családtagokig bezárólag, akiket a kortárs kapcsolataik teréből többnyire itt is kizárnak.

Könnyen tetten érhető a kapcsolatok hálózatos jellege. Rainie és Wellman (2013) azt az általános trendet olvassa ki a közösségi oldalak kapcsolatai alapján, hogy a kötelékek átjárhatóakká válnak, az interakciók változatosan, különféle emberekkel folynak, a kapcsolatok több hálózat között alakulnak, a hierarchikus szerveződések pedig laposabbak (inkább egyenrangú, mintsem alá- és fölérendeltségi viszonyok épülnek ki) és rekurzívabbak. A mobil információátvitel terjedésével a kapcsolatok folyamatossá válnak és a felhasználók egyre kevésbé töltik idejüket a digitális környezeten kívül: a hiperkonnektivitás folyamatos hozzáférést biztosít és alakítja a társas életformát. A felhasználók csaknem mindent megtalálnak a közösségi oldalakon, ami társas életükben érdekes lehet, így ezek átfogják teljes életüket; Rainie és Wellman egyenesen társas operációs rendszerről beszél esetükben.

A csoporton belüli hierarchia eltűnésével decentralizált, hálózatos csoportok jönnek létre. Ennek következtében gyakran teljesen ad hoc jelleggel (például egy közösségi oldalon szerveződő csoport egy pillanatnyi cél vagy esemény érdekében alakul), működésük logikáját, tevékenységek összehangolását a hálózatos struktúra biztosítja. Ugyanakkor a személyes találkozások hiányában a felhasználó könnyen el is szakad a csoporttól, gyengébb összetartó erőt, határozatlanabb csoport identitást érzékelhet; az egyén egyre kevésbé érzi magát csoportba ágyazott lénynek, a csoport egyre inkább laza személyes hálózattá válik.

Ezzel együtt a közösségi oldalakon megfigyelhető egy olyan érdekes, csaknem ellentétes jelenség is, amely az identitás feletti kontrollt jelentheti. Ezek az oldalak ugyanis az internetes tevékenységek mind nagyobb körében részt vesznek, és számos más oldal integrációját is lehetővé teszik, különböző irányokban, az üzleti élettől a szórakozásig – természetesen az oktatást is beleértve. Ennek következtében szűkül annak lehetősége, hogy a felhasználó különböző identitásokat építsen ki az egyes helyeken, illetve nem valós identitást mutasson anonimitása megőrzésének érdekében. Azaz, e hatás is azt tükrözi, hogy egyre kevésbé lehet külön online és offline identitásról beszélni.

A hálózaton keresztül folytatott kommunikáció több lehetőséget is kínál a felhasználó számára, aki a pillanatnyi igényei szerint legmegfelelőbbet tudja kiválasztani közülük. Mivel a személyes kommunikáció nagyobb figyelmet igényel, ezért sok szituációban kedvelt a nem közvetlen és aszinkron forma, amelyet mindenki saját időbeosztásához és attitűdjeihez igazíthat.

A közösségi oldalakon megjelenő hálózatok összemossák a korában időben és térben elkülönülő közösségi tereket. A munka, a tanulás, a szórakozás és a kommunikáció (akár családtagokkal, akár kortársakkal) párhuzamosan történhet, a felhasználó különböző csoportokkal és személyekkel párhuzamosan vesz részt különféle interakciókban. Nem különíthetőek el többé egyértelműen a személyes és a munkakapcsolatok sem.

Oktatás és közösség

Mivel az ember egész életében, de fiatalabb korában talán még erőteljesebben keresi mások társaságát, nehezen érthető, hogy az oktatás módszereiben gyakran inkább izolálja, mintsem integrálja a gyerekeket és fiatalokat. Lieberman (2013. 283.) szerint a „tanárok vesztésre állnak az oktatás háborújában, mert leválasztják a fiatalokat a társas életről”. Az iskola elvárja, hogy a társas élet eseményei kívül maradjanak, de legalábbis a szünetekre korlátozódjanak. A fiatalok büntetést kapnak, ha a tanórák közben oda nem illeszkedő társas tevékenységeket folytatnak, beszélgetnek, üzeneteket váltanak. De vajon miért nem illeszkednek a tanórákhoz ezek a tevékenységek? Ahogy Lieberman rámutat, az oktatás elvárja, hogy a fiatalok a tanórákon mintegy kikapcsolják agyuk talán legfontosabb területét, a szociális viselkedést irányító részt, és legerősebb hajlamaikat, a társas ösztönöket.

Az oktatás feladata az is, hogy a társas életre nevelje a gyerekeket – a normák átadásával éppúgy, mint azzal a gyakorlattal, hogyan képes az ember az együttműködésre, társas kapcsolatai fenntartására, csoportok létrehozására és működtetésére. Társas hajlamaik miatt a fiatalokban kellő motiváció él arra, hogy tanuljanak, de elsősorban a társas életről, önmagukról és másokról, közösségeikről. Céljuk, hogy csökkentsék önmagukban a társas bizonytalanságot, az elutasításból fakadó negatív érzéseket, és növeljék az elfogadottságot, a közösséghez tartozás pozitív érzéseit. A diszciplináris, tárgyi tudás, a tényanyag elsajátítása mellett ezért lényeges, hogy elsajátítsák azt a gyakorlatot, amelynek átadása minden tananyag mellett jelen kell legyen: a társas élet gyakorlatát.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy az iskolában töltött idő tartalmazzon olyan időszakokat, amelyek kihasználhatók a társas életre. Inkább természetesnek kell tekinteni, hogy a fiatalok a teljes időt erre próbálják fordítani, és ehhez felhasználnak minden olyan lehetőséget, amit a digitális környezet is biztosít számukra: ezért folyamatosan üzeneteket váltanak mobiltelefonjukon vagy valamelyik chat program alkalmazásain, közösségi oldalakon. Szintén természetes, hogy a fiatalok tevékenységei alkalmazkodnak azokhoz a körülményekhez, amelyekbe életük beágyazódik (boyd 2008), ezért a digitális környezet struktúrái meghatározóak társas aktivitásaikban. Az oktatás akkor lehet hatékony, ha a tananyagok elsajátításáról nem leválasztja, hanem abba integrálja a társas viselkedést – vagy ahogy Lieberman írja, „arra van szükség, hogy az oktatásban a társas agy értünk, ne ellenünk dolgozzon” (283.). Ennek érdekében az oktatást a kooperatív munkára épülő módszerekre lehetne alkalmazni, melynek során egyidejűleg aktiválhatóak azok a társas területek, amelyek az agyban a társas viselkedéshez köthetőek, valamint azok, amelyek a tananyagok elsajátítását teszik lehetővé; a funkcionálisan elkülönülő hálózatok együttes aktivációja hatékonyabbá teszi mindkét folyamatot. Az oktatás már korán felismerte, hogy mekkora szerepe van a társaktól történő tanulásnak, de azt inkább az intézményes oktatáson kívüli területekre hagyta, pedig a pedagógia az intézményeken belül is sokat nyerhet vele. A tanítási módszerek kollektív formái esetében a tanulók egymástól tanítják, a tanár szerepe pedig a társas instruktor lesz.

A digitális környezet az együttműködés új módjait eredményezte. A kultúra változásai kapcsán szó esett a sztigmergiáról mint a tevékenységek összehangolásának egy módjáról, amely esetben az egyenrangú, a kollektív munkában részt vevő, de egymással közvetlen kommunikációt nem folytató egyének közös kulturális termékek létrehozására képesek, az egyéni teljesítmények koordinálását pedig a környezeten végrehajtott változtatások végzik. A jelenséget az oktatás is képes lenne kiaknázni. A Wikipédia esetében hatékonyan működik, csupán a legfontosabb alapelvek megadására van szükség (az internetes enciklopédia ezt „Szentháromságnak” nevezi, amely magában foglalja a semleges nézőpont, a nem eredeti kutatás és az ellenőrizhetőség elveit). Hasonló módon lehet megszervezni a tanuló közösségeket is olyan feladatok segítségével, amelyek az együttműködésnek ezen formáját lehetővé teszik.

Az oktatás feladatai közé tartozik az is, hogy implicit módon átadja a közösségi hálózat használatának társas normáit. A boyd (2011) és Mayer-Schönberger (2009) által leírt jelenségek negatívan befolyásolhatják a társas kapcsolatokat, ezért a fiatalokban tudatosítani kell, hogy a digitális környezetben zajló társas tevékenységeiknek ugyanúgy lényeges következményei vannak, mint a közvetlen módon történő interakcióknak. A kontextusok összeomlása miatt más támpontokra van szükség a társas viselkedés alakításában, ezeket az oktatásnak kell közvetíteni a fiatalok felé. A szocializáció tevékenységei a digitális környezetben zajlanak, ezért felkészíteni is erre kell.

A vállalatirányítás már korábban észrevette, hogy a hálózatos szerveződések sok esetben hatékonyabban képesek működni, mint a hierarchikus rend szerint felépülő struktúrák. Jól kiaknázhatóak a horizontális kapcsolatok, a hálózat révén a gazdagabb személyes kapcsolati architektúra olajozottabbá teszi a munkát. A blogokon, személyes üzenetekben vagy posztokon keresztül a közös feladaton dolgozó munkatársak jobban informálódnak egymás eredményeiről, a közös munka aktualitásairól, a problémás kérdésekről vagy a munkájukat érintő változásokról. A hálózatos individuum önkéntesen alkot másokkal együtt, amely kiterjeszti és gazdagítja a kollektív intelligenciát és egyszerűbben old meg problémákat. Ezek az előnyök az oktatásban is érvényesíthetők. Rainie és Wellman (2013) több érvet sorol fel arra, milyen előnyökkel járhat a hálózatos munkaforma:

• alkalmat jelent a tanulásra és a tudásmegosztásra;
• teret biztosít az együttműködésre;
• helyet nyújt a közösséghez való csatlakozásra (könnyebb megtalálni a hasonló érdeklődésű társakat, könnyebb egyéni társas hálózatot építeni);
• a tanulás személyes indíttatásból indul, de a kollaboratív tanulás és alkotás képességét fejleszti ki;
• eszközt jelent az önkifejezés egy formájához;
• társas elfogadottságot eredményez, ismertséget és népszerűséget alakíthat ki (218-220.).

A közösségi oldalak mindezzel egy olyan kontextust kínálnak az oktatás számára, amely a tanulók nagyobb mértékű bevonását eredményezheti. A tanuló részt vesz a tudás előállításában, információszerzése több csatornán zajlik; voltaképp önmaga állítja össze azt a halmazt, amely személyes indíttatásai, érdeklődése és társas tevékenysége révén az ismeretek lényeges részét képezi számára.