Tovább...?

A kulturális és technológiai változások folyamatosan alakítják életünket. Úgy tűnik, korábban nem volt még olyan technológiai újítás, amely ennyire gyökeresen formálta volna át a társadalmi struktúrát, a társas életet és az identitást. A digitális környezet a médiumok integrálásával olyan új közeget hoz létre az ember számára, amely megváltoztatja mindennapjait, és ezzel együtt minden tevékenységét a leghétköznapibb cselekvésektől a kreatív alkotásig vagy tudományos munkáig; nyilvánvaló, hogy ebben az oktatás sem maradhat érintetlen. Mégsem lehet mindezt úgy szemlélni, mintha tényleges szakítást jelentene az eddigi társadalmi gyakorlattal. A digitális környezet egyes jelenségeinek elemzésénél kitűnt, hogy lényeges előzményekkel rendelkeznek a korábbi kulturális és társadalmi formákban.

A változás annak a hosszú folyamatnak a része, amelyben a kulturális vagy technológiai innovációk és az emberi gondolkodás egymás kölcsönhatásában formálódik. Az elme annak köszönheti jelenlegi struktúráját, hogy végighaladt a test kiterjesztését jelentő technikai, valamint a gondolkodás kiterjesztését jelentő kommunikációs és reprezentációs eszközök változásának egész során. Ha megkíséreljük leírni az elme jelenlegi sajátosságait, csupán egy pillanatfelvételt készíthetünk, mivel csupán aktuális formációjával szembesülünk. Közhely, de a jövő nem ért véget, az újabb változások minden bizonnyal újabb módosulásokat eredményeznek majd az elme működésében. Már most láthatóak azok az idegrendszeri változások, amelyek a fiatalok tanulási vagy szociális képességeinek átalakulását kísérik, és a digitális környezet hatására várhatóan újabbak is bekövetkeznek majd. Ahogy ezeket, úgy a technológiai változásokat sem lehetséges kellő bizonyossággal előre látni. Képesek vagyunk ugyan trendeket jelezni, de a tudományos tévedések megmutatták, mennyire nehéz – hacsak nem egyenesen lehetetlen – a jövőre vonatkozóan biztos állításokat tenni. Thomas Watson, az IBM akkori vezérigazgatója 1943-ban tett egy elhíresült kijelentést, amely szerint „a világon maximum 5 számítógépet lehet eladni”, mintegy zsákutcának beállítva a számítástechnika fejlődését. Szavai azóta a technológiai jóslatok lehetetlenségének típuspéldájává váltak, amit semmi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy e könyv megírásához lefőzött tekintélyes mennyiségű kávé elkészítése is nehézkes lett volna számítógépek és számítógépes hálózatok közreműködése nélkül, amelyek lehetővé tették a szükséges kereskedelmi és energiaellátó rendszerek működtetését.

Az összetett rendszerek, akár a társadalmi szerveződések, akár a termelés, akár az oktatás terén legyenek is, olyan összehangolást tesznek szükségessé, amelyek csak a digitális környezetben lehetségesek; további változásaik pedig a korábbi formációkhoz hasonlóan a környezettel való kölcsönhatásban bontakoznak ki. Ehhez a környezethez kell alkalmazkodnia az oktatásnak, ha valóban fel kívánja készíteni a fiatalokat az elkövetkező kihívásokra. Fel kell tehát fedni és kiaknázni azokat az új lehetőséget, amelyeket e környezet rejt a hatékony nevelés és oktatás számára. Azok az eszközök, melyeket e könyv érintett, csupán villanások lehetnek: a digitális környezet rugalmassága okán sokkal többet biztosít ennél, és a pedagógus kreativitása lényegesen többet elő is hozhat diákjai számára.